KILENCEDIK BEJEGYZÉS - Első nap(ok) az oskolában, pontosabban ami helyettük van

Nem kell megijedni (?), nem csak kiállításokról szándékozom beszámolni. Nyilván a félévben nem lesz mindig időm a Bildunggal törődni, egzisztenciális problémákból meg gazdasági válság idején sincs hiány. Mindemellett formálódnak már bennem tervek olyan munkacímű bejegyzésekre, hogyaszongya: "Hogyan tegyünk élhetővé egy várost?" vagy "Mi az elégedett francia bölcsész titka?", ezekhez azonban még össze kell szednem magam.

Természetesen fogok írni az órákról is, de azok alighogy elkezdődtek, rögtön szünetelnek is két hétre. A frankok ugyanis úgy döntöttek, hogy a jó idő közeledtével sztrájkolnának egyet. Namost hogy néz ki a francia sztrájk? A városbeli parádézáson - ami a leggyakrabban "2 az 1-ben", azaz két tüntetőre egy rohamrendőr formula szerint alakul - és az ablakok feldíszítésén túl abban, hogy bemennek az egyetemre, ahol jól nem tartanak órát.

Helyette berendezkednek az aulában, padokat, asztalokat hoznak, ott eszik meg a menzán vett ebédjüket, zenélnek, énekelnek, beszélgetnek, lufikat akasztanak fel, bekötik az épület oldalán körbefutó szoborcsoport tagjainak szemét (hogy másztak fel oda, nem értem), az egyébként velem roppant kedves nemzetközis TO-sok ajtajára kiírják, hogy "XY est une farçeuse", és mindenféle színes rajzokat, kiírásokat ragasztanak ki az épületben. A "kedvencem": "Írd le, mi a vágyad!"

Hát van itt mindenféle kívánság. Háromra emlékszem a legélesebben: "Világbéke", "Althussert elnöknek!", "Végtelen vágyam: Bourdieu és a csokoládé". A két említett úriember mellé még odatenném, hogy mindenki mindenféle tanácsnak és szindikátusnak a tagja - így talán már eléggé összeáll a kép: az ENS amúgy sem éppen konzervatív beállítottságú hallgatósága jó francia hagyomány szerint baloldalit, megkockáztatom: marxistát játszik, ha teheti. Persze anélkül, hogy bármi fogalma lenne a "valódi", "kemény" marxizmusról - nem csoda ez egy olyan helyen, ahol valaha Sartre is doktorált.

Az egyik tanár, aki történetesen morál-és politikafilozófiai kurzust tart (értsd: a franciák által körülrajongott Arendtről beszél), a 120 perces órából 75-öt szánt arra, hogy elmondja, miért is tüntetnek. Namost én egyrészt hamarabb kijöttem, mert borzalmasan elgémberedett a lábam attól, hogy egy körülbelül egy méter x egy méteres négyzetben ültem végig, táskával és kabáttal együtt, másrészt nagyon nem tudtam átérezni a problémáikat - éppen ezért nem tudom rendesen elmondani, hogy mit kifogásolnak. Ha bárki tud jó cikket, linkelje már, mert nagyon érdekelne.

Amit tudok: Sarkozy mondott valami beszédet, ami miatt a tudósközösség borzalmasan fel van háborodva. Elvileg a források átcsoportosítását, a tanárok jogainak átfazonírozását (értsd: megnyirbálását), és ha jól értem, a rendszerből kilógó intézmények (tehát például a hivatalosan semmilyen fokozatot nem adó ENS) integrálását tűzte ki célul. Ez az a bizonyos "masterisation", ami ellen borzasztóan kikeltek a diákok: rájuk márpedig senki ne erőltesse a BA-MA-rendszert (ha ugyan tényleg arról van szó)!
[Zárójeles megjegyzés: már a nyáron is nyilvánvaló volt, hogy Sarkozyt nagyon nem komálják az ENS-ben - még a "fle" (français comme langue étrangére) kurzuson is róla mutogatott karikatúrákat a tanár -, és ahányszor csak azt mondom valakinek, hogy magyar vagyok, sejtelmesen néz. Mintha azt gondolná: "na, megint egy - mi jöhet még?"]

Igen, érzéketlen kívülállóként engem ez nem kötött le eléggé, hogy odafigyeljek. De emlékszem, mennyire fel voltunk háborodva mi is, amikor bevezették nálunk a bolognai rendszert. Aminek nyilván megvannak a hátrányai, de nekem, őszintén szólva, mostanra sokkal szimpatikusabb, mint a régi, amiben volt szerencsém elkezdeni tanulmányaimat. Ha BA-n kezdem, egészen biztos, hogy 3 év után megpattantam volna, tudtam volna másba kezdeni, és most nem érezném teljesen elhibázottnak a mögöttem álló éveket - vagy ha igen, más okból tenném. Szerintem tehát nagyon jó az, ha az embernek gyakrabban kell válaszút elé állnia, és eldöntenie, merre tovább.

Két példát mondok.

Az egyik Linus, akivel nyári egyetemen találkoztam, és mint kiderült, most is itt van az ENS-ben. Linus Oxfordban szerezte BA-diplomáját, matematika fő- és filozófia mellékszakkal. Most egy évig itt van, Párizsban, valószínűségszámítás-elméletet tanul. A terve pedig az, hogy hazájában, Németországban, egészen pontosan Bonnban doktorál - közgazdaságtanból.

A másik, abszolút kedvenc példám, nyilván sokaknak meséltem már, Matthew Bogdanos. Ő az a nyugalmazott tengerészgyalogos-ezredes, aki a kifosztott Iraki Nemzeti Múzeum műkincsei utáni nyomozást vezette, elég szép sikerrel. (Erről szóló beszámolója "Bagdadi tolvajok" címmel magyarul is olvasható a sok igényes ponyvát kiadó HVG-könyvek sorozatban.) Bogdanos fiatalon bokszoló volt, aztán egy részeg este után, tulajdonképpen fogadásból jelentkezett tengerészgyalogosnak. Mindenféle tesztek kitöltése után azt mondták, nem veszik fel - mert "csak" tisztnek volna alkalmas, de ahhoz egyetemi diploma (BA) kell.

A görög származású Bogdanos fogta magát, beiratkozott "Classics" képzésre (tehát klasszika-filológiára), közben végezte a katonai sulit is, végül felvették tisztnek. Ezután jelentkezett jogra, a klasszika-filológia mellett abból szerzett MA-t - mára magas rangú katonai jogász. Végül, már komoly katonai múlttal, posztgraduális szinten stratégiai tanulmányokat tanult. Mi lett volna vele egy olyan oktatási rendszerben, amilyen nemrég még a magyar volt, és ahol nem lehet csak úgy össze-vissza ugrándozni? Mi lett volna vele, ha átlag 2-3 évente nem kell komolyan elgondolkodnia azon, jó helyen van-e, és ha nem, mihez kezdjen magával?

Én most ilyen helyzetben vagyok, de mivel ötödik éve taposok egy bizonyos utat, félek, sokkal nehezebb visszatalálnom a leágazásokhoz. Könnyebb mindig előre. Mert ugye Descartes is megmondta (és persze ez igazán nem az ő ötlete), hogy ha nem tudod, merre a kiút az erdőből, akkor ragaszkodj egy irányhoz, előbb-utóbb csak kilyukadsz valahol. De mit tegyen az ember, ha meg szeretne fordulni?