Az előző rész tartalmából + folytatás:
Mint láttuk, Lutetia történetének római szakasza Caesar légióinak benyomulásával kezdődött. A második században már jelentős római település, 292-től egyenesen a négy társcsászár egyike, Constantius Chlorus tartózkodási helye. A tetrachákkal történik, ami történik, mindenesetre Constantius yorki halála után fia, Constantinus, vagyis Nagy Konstantin lesz a császár, aki hamarosan áttelepíti főhadiszállását előbb Britanniába, majd a mai Trier városába.
A római átcsoportosítást a frank törzsek inváziója követi, némi csetepatéval, megtorlásként frank vezérek látványos kivégzésével, szóval csordogál a történelem előre. Ugrunk egy nagyot: 360-ban Julianus Apostata lesz a császár - Apostata, azaz hitehagyó, hiszen a konstantini dinasztia utolsó tagjaként szembefordult a nagy előddel, s a kereszténység helyett ismét a tradicionális római hitet akarta államvallássá tenni, némi elitista-újplatonikus beütéssel. Trónra kerülését némi intrika előzte meg, többé-kevésbé tisztázatlan szerepet játszott a párizsi és Párizs-környéki frankok felkelésében, ami elődje bukásához vezett. Annyi biztos, hogy miután a hadsereg császárrá kiáltja, ő adja, foederatusi jogcímen, a frankoknak Gallia északi részét.
Megint ugrunk, a rómaiak végleg távoznak (mármint a birodalom nyugati része épp összeomlik), a Völkerwanderung pedig nem tesz jót a város lakhatóságának. A lakott terület megint visszaszorul az ősi központba, a megerősített, jól védhető szigetre, a többi terület elnéptelenedik. Az ostromok idején érdemesül előnevére többek között Szent Genovéva, akiről már szó volt. 508-ban aztán Childeric, a legendák homályába vesző Merovech avagy Merovius király leszármazottja, Párizst teszi meg központjának, s mivel a germán törzsek közötti leszámolósdiból ő jön ki a legjobban, ismét virágzásnak indul a település - még ha időközben Childeric át is települ Tournoi városába.
Fia, Clovis-Klodvig-Chlodovech, az egyesített frank törzsek királya, felveszi a katolikus hitet, s katolikus asszonyt vesz maga mellé. Koronázásának helyszínén, Reimsben később katedrális épül, s a legkeresztényibb királyok többnyire odafigyelnek arra, hogy őket is ott koronázzák a franciák uralkodójává; s mivel a germán uralkodó nevének latinizált változata a Ludovicus, a Louis is kedvelt királyi név lesz. S hogy a kép teljes legyen: temetkezési helye, Saint-Denis, a francia monarchák kedvelt temetkezési helye. Ő tehát a francia király prototípusa.
Párizs zsúfolt középkori várossá fejlődik: alapvonalait a római várostervezés már meghatározta, a lakosság gyarapodásával párhuzamosan pedig egyre újabb fából ácsolt épületek jelennek meg a Szajna mindkét oldalán. Előbb-utóbb elkerülhetetlen a tűzvész, ezt a kötelező kört Párizs 585-ben futja le.
Megint ugrunk. 752-ben Kis Pippin, Martell Károly fia (aki megállította a mór előrenyomulást, emlegetik is a muszlimok a mai napig) és Nagy Károly apja, szintén némi kötelező intrika és árulás nyomán, a pápa által királlyá neveztetik, letaszítván a Merovingokat és inaugurálva a Karolingokat. A derék Charlemagne azonban Aachenbe költözik, Párizsra pedig ügyet sem vet, s ebben utódai is követik - így a birodalmi védelem nélkül maradt város természetes célpontja lesz a viking portyáknak. Többszöri "zaklatás" után 845 márciusában az ónorvég hősköltészet kedvelt alakja, Ragnar Lodbrok be is veszi a várost. (Ezt a napot egyébként a neopogány germán vallás hívei a mai napig Ragnar Lodbrok Napjaként meg is ünneplik. Innen csókoltatom őket.)
A kvázi-norvég csapat a hadműveletet mintegy százhúsz hajóval hajtja végre. Mint írtam, a város nem élvezett túlságosan nagy figyelmet, az északra található Saint-Denis viszont meglehetősen fontos volt a királyi elődök sírjai miatt. Kopasz Károly ki is rendelte a megfelelő csapatokat a bazilika védelmére, a katonák azonban hamarosan úgy érezték, hogy talán mégsem olyan fontos ellenállniuk, miután végignézték a foglyul ejtett párizsiak kínzással egybekötött kivégzését. Kopasz Károly ezután szokatlanul nagy, hétezer ezüstpénzes hadisarcot kénytelen fizetni a vikingek visszavonulásáért cserébe, akik vígan vonulnak tovább más francia városokat terrorizálni (teljesen elpusztítják például Rouent), hogy aztán még ugyanebben az évben Anglia felé forduljanak.
Viszonylagos nyugalom után 885-ben hétszáz dán (más források szerint norvég) hajó indul hasonló kirándulásra, harmincezer emberrel, tíz hónapos ostromuk azonban sikertelennek bizonyul: Anjou (Erős) Róbert gróf és fia, Odo ugyanis sikeresen szervezik meg a város védelmét. Utóbbiból király lesz, ahogyan majdan unokaöccséből, Hugóból is, igaz, jó sok évvel később, 987-ben - vele kezdődik a Capeting-dinasztia, amely 1328-ig adta Franciaország királyait, Spanyolország királyait és Luxembourg főhercegét pedig a mai napig: Juan Carlos éppúgy ehhez a vérvonalhoz tartozik, mint... ki is? Ja persze, Henrik. Szóval igazán életképes kis dinasztiáról van szó.
Capet Hugó ráadásul ismét Párizst teszi meg a központnak, részben ez is hozzájárul, hogy a mai Franciaország elődjének tekinthető önálló francia királyság történetét vele szokás kezdeni. Igaz, eleinte nem is nagyon tartozott más a francia korona alá, mint a mai Île-de-France, node valahol csak el kell kezdeni.
A város fokozatosan egyházi, s ezzel összefüggésben oktatási központtá kezd alakulni. A diákság ugyebár a mai Quartier Latinben találja meg a helyét (innen ered a név is, a deákok ugyebár deákul beszéltek), a jobb parton pedig a kereskedők telepednek meg a Hanse Parisienne kereskedőház megalakulása nyomán. A sokat emlegetett központi szigeten pedig 1163-ban megkezdődik a Notre-Dame építése.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése